2013. június 27., csütörtök

Június 22.

Nos, kedveskéim, jó régen nem jelentkeztem. Az oka (ami persze egy folyó Oroszországban, a Volga jobb oldalán) egyszerű: munka, munka és munka. Ha nem munka, akkor busz, vagy alvás. Minimálisan skype a családnak, esetleg filmnézés. Már ami a gépen van, mert az elmúlt héten még net sem igen volt. Erre fel is hivták eleinte a figyelmet: a net ingyenes, vagyis ajándék, márpedig szuvenir nyihaha nye kukúska protku! Evvan, na.

De már jó, hasit mint a szél, akár már képet is látok a skype-on :O)

Lenni nemigen voltam el mostanság, csak egyszer. Illetve kétszer. Szóval az van, hogy elmentem megtekinteni a Greenwich-i csillagvizsgálót. Ha már csillagász voltak katonakoromba'! Elmentem egyszer, persze szakadt mindenféle eső, mire odaértem. Meg aztán későn is volt, igy a meridiánhoz már nem engedtek be. Egyszóval múlt szombaton repetáztam. Ez okozza a képeken fellelhető többféle időjárási viszonyokat.

Maga Greenwich egy egyetem, kifejezetten szép parkkal, hajózási múzeummal, a Cutty Sark teaklipperrel. Meg akartam mindent nézni, becsületes túristához méltón, de első alkalommal már zártak, 5 körül értem oda (biztos mentek teázni, haha!). Második alkalommal délelőtt, remek időben voltam, ellenben a belépőket meglátva megrogyott a térdem, és a "jó a szemem, messziről is remekül látok mindent" elvet követve tekintettem meg a dolgokat. Következzen hát nehány fotó.

Ez itten a Cutty Sark alja, helyesebben a vizvonal alatti részek. Közelebbről megtekinthető,  £18 ellenében. Ennyi pénz a világon nincs! 

Amúgy nem csúnya ez a kis lélekvesztő, kedves K1! :O)

A múzeum bejárata. Nem, nem mostak épp fel.

Szerencsére ez még az "Admisson free" kategóriába tartozik, máskülönben hallá ázok.

Próbáltam megmutatni, mennyire esett. Épp nagyon.

Kb 10 perc kellett neki, és (majdnem) elállt, úgyhogy be lehetett menni az egyetem parkjába. Amúgy nagyon szép hely!

Egészen hasonlit egy tipikus magyar egyetemre.

Ott is csak ilyen épületeket látni.

Meg ilyeneket

Szombat lévén a diákság -gondolom- épp otthon volt másnapos.

The Queen's House 

Greenwich obszervatórium

National Maritime Museum. Nemzeti tengerészeti múzeum. Megtekintve külsőleg

A hajósüveg faja!


Az obszervatórium közelebbről. De ennél közelebbről nem, mert ez is £7 ellenében nyitja meg kapuit, hogy hires meridiánonálló fotót készithessek az orcakönyvbe. Ott egye meg a fene! Ja, a térkő közepén a betoncsik, na az a 0. meridián

A kilátás ellenben megüti az elfogadható szintet

Obszervatórium messzebbről. Meredek az odavezető út bizony!

Ez már a második alkalom, immáron napsütésben. GMT. A csirke nem ismeretes.


Van itt még némi etalon-gyűjtemény is, angolszász hosszmértékegységekből.
Hülye angolok!

Elől a királynő háza, aztán a Temze, aztán a City

Asztronómiai központ, csillagvizsgáló és Planetárium. Na, ide történetesen bánom, hogy nem mentem be, de itthon derült ki, hogy ez ingyenes volt. Alien kiállitás kimaradt.

Greenwich-i bádogszobor hátulról

Csúnya-e? Ezúttal már egyetemista is volt.

Ha-ha, lehet, hogy a meridiánhoz nem engedtek oda, csak pénzért, de ez a vonalka sajnos a keritésen kivül is folytatódott! Élelmes magyar túrista meg megnézi, merre tart, és odamegy. Meg GPS-e is van.

Hazafelé a buszról lőttem. Ezt a teherautót a plakátosok nemhogy letalpalták böcsülettel, hanem legalább 40 centire meg is emelték, holott a sik út ezt egyáltalán nem igényelte. Ügyesek, na!

Ez meg itt épp letartóztatódik.

Mai meglepetés: Fornetti!

Múlt vasárnap meg megint kilátogattunk Tomi cimborámmal az ACE CAFE-ba. Sok érdekes motor volt, 1-2 izelitőnek.

Moto Morini 3 1/2, 1970

BSA Firebird 650 Scrambler, 1971

Egykerekezőgép. Ezt nehéz összetörni



Matchless G3/L. Katonai motor, 1940 körülről. 


Cedzior. Egy Szajba nevű lengyel csávó épitette egy GSX-R 1000 és némi altatógáz-palackból. Igy nitróval 240 LE körül tud. Hát nem az a tipikus túramotor...

Tudnak ám a lengyelek stilusosan érkezni.

Kawasaki W800. Tulajdonképpen tetszett, kéne

Matchless előröl.

Kiscsávó is a zölt pókkal érkezett, ahogy a motorja is. Puhány! :O)

Ügyesen motorozgatott, nem is őt magát, mint inkább a parkoló motorokat féltettem, de ügyes volt, semmit nem döntött fel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése